A labdarúgó NBIII Közép csoportjában egy hónapja vette kezdetét a bajnokság, a hétközi fordulóknak köszönhetően már hét bajnoki mérkőzésen van túl a Monor csapata. Három győzelem mellett két-két döntetlen és vereség a mérleg, a megszerzett 11 pont jelenleg a nyolcadik helyre elég a tabellán.

Az augusztus eleji kezdő fordulóban Dabasra látogattunk, ahol kétgólos győzelmet arattunk a Dabas-Gyón ellen. A sort két döntetlennel folytattuk, hazai pályán a Körösladánnyal, majd idegenben a Taksony csapatával osztoztunk a pontokon. A vasárnap-szerda-vasárnap meccsritmus hatását a következő fordulókban már lehetett érezni a csapaton. Hazai pályán a Kozármisleny ellen szenvedtük el első vereségünket, majd a korábbi NBI-es játékosokat is felvonultató Ferencvárosi TC II is begyűjtötte ellenünk a három pontot.

Az elmúlt két mérkőzésen újra a győzelem útjára lépett a kék fehér monori gárda! A Paks fiatalokkal felálló második csapatát itthon 1-0 arányban győztük le; az Újpest FC II ellen idegenben tudtunk 3-1-re diadalmaskodni. Jó előjelekkel várhatjuk a hétvégi hazai mérkőzést, melyre kivételesen szombaton, szeptember 5-én kerül sor! A 16:30-kor kezdődő mérkőzésen a tabella utolsó helyén álló, nyeretlen Majosi SE-t fogadjuk. Ezt követően két fordulóban idegenben szerepelünk (Kecskeméti TE, FC Dabas), majd szeptember  végén fogadjuk itthon a Dunaújváros csapatát. Reméljük, hogy tovább folytatódik a nyerő széria, és tovább erősítjük pozíciónkat a tabella első felében! Szurkoljunk együtt szombaton is a csapatnak, HAJRÁ MONOR!