Győzelmekkel kezdték az évet felnőtt kosarasaink

Győzelmekkel kezdték az évet felnőtt kosarasaink

Mindhárom felnőtt kosárlabda csapatunk győztesen hagyta el a pályát az év első mérkőzésén. Néhány forduló elteltével már látható, hogy az előző évek jó eredményei idén is folytatódnak. Az NBII-es fiúk a hetedik helyen állnak jelenleg, míg a megyei férfi és női csapat is harcban van a dobogós helyekért.

Az NBII Közép B csoportjában 7 mérkőzésen 4 győzelmet szerzett eddig az NBII-es csapat. Jelentős változás az elmúlt évekhez képest, hogy három rutinos játékos sem vállalta már az idei szezont, így Szájer József vezetőedző jóval fiatalabb kerettel dolgozik. Az óévben szerzett 3-3 győzelem és vereség után, idén a Pilis Basket elleni győzelemmel indult az év. A sereghajtó legyőzésénél várhatóan nehezebb mérkőzések következnek, előbb a negyedik helyezett ELTE BEAC érkezik Monorra, majd a VMG DSE ellen idegenben lépnek pályára a fiúk.

A megyei férfi bajnokságban végig izgalmas csatára van kilátás a dobogós helyekért. Az első hat csapat között – ide tartozik a Monor SE is – bármikor kialakulhat körbeverés, mindenki esélyes lehet győzelemre a másik ellen. Kék-fehér csapatunk a DUE DSE Villámok elleni győzelemmel hangolt a következő igazán komoly összecsapásra, a veretlen listavezető elleni idegenbeli mérkőzésre.

A Bokros Csilláról elnevezett női bajnokságban idén kevesebb csapat szerepel, így eddig három mérkőzést játszott a felnőtt gárda. A jó és kevésbé jó okok – anyai örömök és sérülések – miatt megfogyatkozott csapat a második győzelmét szerezte meg az évnyitó mérkőzésén. A sorsolás szeszélye, hogy a következő két ellenfél a csoport első két helyét várhatóan egymás között elosztó DMTK és Nagykőrös lesz. A női csapat még így is reálisan a négyes döntőbe kerülésért, illetve a dobogóért küzd az idei szezonban.        

A pandémia miatt elrendelt intézkedések okán sajnos a megyei bajnokságban szereplő monori csapatok közül idén hiányzik a Monori SE Old-ik. Reméljük, hogy jövőre újra a pályán üdvözölhetjük a monori öregfiúkat!

Megkezdődött az egyesületi székház tetőfelújítása

Megkezdődött az egyesületi székház tetőfelújítása

Az év végéhez közeledve, Egyesületünk Kiss Ernő utcában található székházában is megkezdődtek a szükséges javítási munkálatok. Monor Város Önkormányzata korábban döntött az egyesület részére megítélt támogatás bővítéséről, melynek célja az MSE kezelésében álló épületek halaszthatatlan, főként tetőszerkezeteket érintő felújítása. Az elmúlt években több alkalommal is beázást tapasztaltunk az épületen, mely a tetőszerkezet állagmegóvó teendőinek korábbi elmaradása miatt keletkezhetett.

Reméljük, hogy hasonló mértékben lesz lehetőségünk a jövőben is gondoskodni a Monori Sportegyesület értékeiről! 

Vállalható vereség a bajnokesélyes otthonában

Vállalható vereség a bajnokesélyes otthonában

December első napján immár ötödik mérkőzésén szerepelt a bajnokságban NBII-es férfi kosárlabda csapatunk. Nehéz ellenfél várt a gárdára, a veretlen Dunaharaszti MTK vendégeként léptünk pályára. A papírformát nem tudta felborítani csapatunk, így sorozatban szerzett két győzelem után ezúttal vesztesen hagyta el a pályát. A 123-98 arányú vereségen azonban nincs mit szégyellni, az idei szezonban kevés csapat lesz esélyes győztesen távozni a DMTK otthonából. Ellenfelünket többek között a korábbi válogatott, négyszeres magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes Trepák Zoltán is segítette. Így – korábban szintén válogatott edzőnkkel, Szájer Józseffel együtt – hat bajnoki cím és tizenegy kupagyőzelem tulajdonosa volt aktív részese a mérkőzésnek!

A fénykép egy korábbi, hazai mérkőzésünkön készült. Fotó: Szabó Kriszti @photocurly

Csapatunk az NBII Közép B csoportjában 2 győzelemmel és 3 vereséggel jelenleg a 11. helyen áll a tabellán, de számtalan halasztott mérkőzés szerepel a bajnokság programjában. A járványhelyzetben a Magyar Kosárlabda Szövetség is teljes támogatását adja a mérkőzések elhalasztásához, így fordulhat elő, hogy van csapat, aki mind a hét mérkőzését lejátszotta már, míg mások két összecsapáson vannak csak túl. Kék-fehér csapatunk a kiírás szerint idén még két alkalommal lép pályára: előbb a Szentendre otthonában játszanak, majd a PSK-Csepel ellen hazai pályán zárják az évet. Mindkét csapat 1-1 győzelemmel és vereséggel áll a tabellán, reméljük, hogy az ő kárukra fordulhat újra pozitív irányba a csapat mérlege, HAJRÁ MONOR!

Közösen tettünk városunk szépüléséért

Közösen tettünk városunk szépüléséért

Az egészséges életmód mellett az egészséges környezet is fontos egyesületünk tagjainak, ennek jegyében vettünk részt a szombatra tervezett városi faültetésen. Az Ady Endre utca zöldebb jövőjéért több tucat facsemete ültetését szervezte meg az önkormányzat. A több mint száz résztvevő között sok egyesületi melegítővel, maszkkal találkozhattunk, köszönjük minden résztvevőnek, hogy e nemes ügyben is képviselték kék-fehér színeinket!