Elhunyt Zátrok Károly, a monori férfi kosárlabda alapítója, egyesületünk korábbi elnökségi tagja. Az 1945-ben született, későbbi testnevelő tanár a monori József Attila Gimnázium diákjaként tanulta el a kosárlabda alapjait. 1969-től dolgozott korábbi tanulmányai helyszínén, ahol azonnal hozzákezdett a férfi felnőtt csapat szervezéséhez. Kezdeményezésére készült el a gimnázium szabadtéri pályája, melynek avatóján a magyar női és férfi válogatottak ellen léptek pályára a monori csapatok. A JAG-ban 40 éven keresztül – 2009-es nyugdíjba vonulásáig –  főállású tanárként dolgozott. Tizennégy éven keresztül volt az iskola igazgatóhelyettese.

1969-től 1995-ig a felnőtt és ifjúsági korú játékosok edzője volt, több ezer fiatallal szerettette meg a kosárlabdázást Monoron. Csapatai 16 alkalommal végeztek pest megyei első helyen, 8 alkalommal országos elődöntőbe jutottak, egyszer – 1996-ban – az ország legjobb nyolc együttese között szerepeltek. Helyi szerepvállalása mellett Pest megyében is sokat tett a kosárlabda népszerűsítéséért; nagy szerepe volt abban hogy Monor a „Kosárlabda Városa” címet kaphatott; emellett hosszú ideig elnökségi tagja volt a Pest Megyei Kosárlabda Szövetségnek. A 2010-es évek elején a Kosárlabda Szakosztály elnökeként tagja volt egyesületünk vezetésének. Másik sportszenvedélye, a síelés szintén számtalan diáknak szerzett örömet, éveken keresztül szervezte a gimnázium sítáborait és tanította meg a síelés alapjait sokaknak.

1994-től 2014-ig, öt cikluson át volt Monor város képviselő-testületének aktív tagja a Monori Sportegyesület képviseletében. Alapító tagja a Monor Környéki Strázsa Borrendnek, ezzel együtt aktív szervezője volt a térség legrangosabb, több mint húsz éves múltra visszatekintő borversenyének. Közéleti és sportban betöltött szerepéért 2017-ben Monorért Emlékplakett és Oklevél kitüntetésben részesítette az önkormányzat.

Sport- és közéleti tevékenysége, aktív szerepvállalása, közvetlensége okán Monoron soha nem fogják feledni! Temetésére 2021. február 18-án 15 órakor kerül sor a monori református temetőben.

A Monori Sportegyesület egykori és jelenlegi tagjai nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az egész családnak!