17 mérkőzésen túl van már az MKOSZ által szervezett Nemzeti Bajnokság II Közép B csoportjában szereplő férfi kosárlabda csapatunk, vagyis a bajnokság második fele zajlik már. Az elmúlt mérkőzéseken aratott sorozatos sikereknek köszönhetően a csapat közvetlenül a dobogósok mögött helyezkedik el, reális esélye van a tabella 4-6. helyén maradni!

A bajnokságra évek óta jellemző, hogy a dobogóra esélyes csapatok mögött nagyon szoros verseny alakul ki a helyezésekért. Egy-egy közvetlen rivális elleni győzelem, esetleg az élcsapatok bravúros legyőzése épp ezért sokat számít a végső helyezéseknél – mindkettő sikerült az elmúlt fordulókban kék-fehér csapatunknak! A bajnoki címre pályázó Dunaharaszti legyőzése hatalmas eredmény, hiszen a listavezető addig veretlenül állt a bajnokságban. Emellett két idegenbeli siker segítette, hogy megragadjon a táblázat első harmadában a csapat; a BLF KK és a Közgáz SC-DSK/A is rendszeresen az élbolyban végeznek, így az ellenük elért győzelmek is jelzik, hogy jól összeállt a monori csapat. A bajnokság folytatásában Bürgés Gábor, a közelmúltban kinevezett edző arra számít, hogy a lehető legjobb helyet tudják elfoglalni a tabellán, a csapat jelenlegi formáját nézve ez reális célkitűzés! – Az U16/U18 kiemelkedő tehetségű fiataloknak lehetőséget kínálok, hogy részt vegyenek az NBII-es edzéseken, valamint egy-két könnyebb mérkőzésen is szerephez juthatnak – mondta el az edző.

A bajnokság sajnos továbbra is zárt kapuk mögött folytatódik. Előbb a Józsefvárosi KC elleni oda-visszavágó vár a kék-fehér csapatunkra; majd a jelenleg negyedik Budafok II ellen erősítheti tovább előkelő helyét a tabellán a csapat, HAJRÁ MONOR!