Első alkalommal rendezte meg labdarúgó szakosztályunk a Monori SE New Year Cup utánpótlás labdarúgó tornát U9, illetve U10 korosztályokban. A torna egyik kiemelt célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a Monori SE körzetközponti és akadémiai partneregyesületeit, továbbá, hogy ezen egyesületek csapatai, korosztályos válogatottjai összemérjék legjobb tudásukat. Ennek tekintetében négy Körzetközpont (Nagykáta SE KK, Ceglédi VSE KK, FC Dabas KK, Ikarus BSE KK), valamint a Budapest Honvéd FC, mint kiemelt akadémia kapott meghívást. Sajnálatos módon a Ceglédi VSE KK nem tudott eljönni U9-ben, ám helyükre az UTE Labdarúgó Akadémia lépett be. (Ezúton is köszönjük.) U10-ben az FC Dabas Körzetközpontnak kellett visszalépnie egészségügyi okok miatt. Helyettük a Monori SE U9 ugrott be az utolsó pillanatokban, példaértékű teljesítménnyel. Ami csapataink teljesítményét illeti, örömmel tudósíthatjuk, hogy U9-es korosztályunk, a hatcsapatos mezőnyben veretlenül állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára és megérdemelten vehették át az aranyérmet. Emellett a torna gólkirályi címét is sikerült elnyerni, Márta Bence személyében.

Végeredmény U9:
I. Monori SE, II. Budapest Honvéd FC, III. Nagykáta SE Körzetközpont, IV. UTE Labdarúgó Akadémia, V. FC Dabas Körzetközpont, VI. Ikarus BSE Körzetközpont

A délutáni U10-es torna is bővelkedett izgalmakban, valamint monori sikerekben, ugyanis 2012-es korosztályunk szintén dobogóra állhatott, ám egy utolsó pillanatokba bekapott gólnak köszönhetően végül a 2. helyezést sikerült megszerezni. Mindemellett a torna legjobb kapusának csapatunk hálóőrét, Kéri Zalánt választották. Külön öröm számunkra, hogy U9-es fiataljaink -hátuk mögött egy délelőtti tornával- a labdarúgás minden elemében, maximálisan felnőttek az idősebbekhez és nagyszerű teljesítményt, szép játékot nyújtottak.

Végeredmény U10: I. Ikarus BSE Körzetközpont, II. Monori SE U10, III. Budapest Honvéd FC, IV. Nagykáta SE Körzetközpont, V. Ceglédi VSE Körzetközpont, VI. Monori SE U9.

Ezúton gratulálunk minden csapatnak az elért eredményekhez, valamint a tornán nyújtott teljesítményhez! Továbbá köszönjük a jelenlévő egyesületeknek, csapatvezetőknek, hogy elfogadták meghívásunkat és hozzájárultak utánpótlástornánk sikeréhez! Felhívjuk minden sportbarát figyelmét, hogy 2022. január 23-án délelőtt az U8-as korosztályunk, délután az U11-es korosztályunk lép pályára a monori Sportcsarnokban. Hajrá Monor!

Forrás: monorlabdarugas.hu, fotók: Horváth György.